Mecsextrém Park

Kalandpark történet

Startlap Facebook Tripadvisor

A kalandparkok kialakulásának rövid története,

a Mecsextrém Park bemutatása

 

 

A sokunk által ismert kalandparkok mindössze 15-20 éve terjedtek el Közép-Európában. Ezt megelőzően a franciák, amerikaiak és az angolok voltak a téma éllovasai. Az elképzelés Franciaországból ered, amikor is katonai kiképzés céljából építették az ilyen jellegű létesítményeket. Az első kezdeményezések 1875-ben egy Georges Hébert nevű francia edző/tornatanárhoz köthetőek. Az akkori akadálypályák földközelben épültek, céljuk a katonák fizikai- és ügyességi fejlődésének elősegítése volt.

Hazánkban 2000 körül épültek meg az első kalandparkok, melyek felépítésének és jellegének célja a szórakoztatás volt. A kalandpark használatához nem kell sportolónak lenni, kipróbálásuk alaposan próbára teszi a látogatók fizikai kondícióját és merészségét. A felhasználás biztonságos körülményeit a védő- és biztonsági felszerelések, illetve szakképzett üzemeltetők garantálják.

Magyarországon az elsők között létesült kalandparkok közé sorolandó a Mecsextrém Park, mely Pécstől alig egy ugrásnyira, a város zajától mentes, tiszta környezetben, a lenyűgöző mecseki erdőségben található. Az ország egyik legnagyobb erdei kalandparkja 2006-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, amely garantáltan egyedülálló élményt kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az egész napos élményt kínáló erdei park a családok és az osztálykirándulók mellett céges csapatépítő programok, családi napok és születésnapi zsúrok szervezéséhez is ideális helyszín.

Nyitva tartási időben több tucat játékelem, így pl. 25 kocsiból álló 1050 méter hosszú Erdei bobpálya, különféle korosztályok számára Alpesi kötélpályák, Tiroli csúszók, X-jump gumiköteles ugrálók, Lőszimulátor, 3D-karika, Hófánk csúszdapályák, Beltéri-emeletes játszóház, mely ideális terep csúszkálásra, ugrálásra, kergetőzésre, Rodeó bika, az udvaron ügyességi elemekkel tarkított Kalandvár, melynek egyik része a kisgyermekek adottságainak megfelelően használható, míg a másik felén a nagyobbak szórakozhatnak, Lábbal hajtós kerékpárok, Korsárlabda pálya, Mezítlábas tanösvény, Kötélpiramis, Ugráló domb, Kicsik játszótere biztosítja az aktív kikapcsolódást. A Park melletti erdőrészben szabadon látogatható Mókus tanösvény található, amely egy 4,5 km hosszú körséta, bárki számára szabadon bejárható. A túra útvonalának jelzésére az elnevezés is utal, ugyanis egy fehér alapon barna mókus mutatja a helyes irányt.

A nyári vakáció ideje alatt heti rendszerességgel erdei kalandtábort szervezünk 7-14 éves korú gyerekek részére. A tábor során a gyerekek megismerkedhetnek a park játékelemeivel, használatukhoz szükséges ismeretekkel, mely tartózkodást képzett táborvezetők teszik még felejthetetlenebbé.

Éjszakai programlehetőséget is biztosítunk időszakosan, melynek alkalmával reflektorokkal világítjuk meg erdei bobpályánkat. A pályahasználat ezen formája igazi adrenalin töltet a résztvevők számára.

A park szolgáltatásai mellett Airsoft harcászati szimulációra is lehetőség van, ami egy 6 mm átmérőjű biológiailag lebomló gömblövedéket kilövő, „alacsony” energiájú légfegyverekkel játszott hobbisport gyűjtőneve. A „játék” egyfajta szimuláció, melyben két csapat játszik egymás ellen erdei környezetben, egy-egy terepakadállyal kiegészített pályán.

 

Szeretettel várunk egy korlátlan kalandra!

AKTUÁLIS

PARKSTART
Tovább >>
AJÁNDÉKOZZ ÉLMÉNYT!
Tovább >>
ÜNNEPELJ NÁLUNK SZÜLETÉSNAPOT
Tovább >>

MEX MADÁRTÁVLATBÓL > videó itt >

A kalandpark korlátozott helyszínein tudjuk kiskedvencét (kutya, macska) vendégül látni, lehetséges helyszínek Alpesi kötélpark, Erdei bob. Továbbá a Gazdit kérjük gondoskodjon pórázról és felügyeletről! Köszönjük!

Klubkártyáról további részletek > LETÖLTHETŐ > 

Ne dobja el a belépőjegy blokkját, játék után igényelje a Mecsekerdő Klubkártyát és használja ki az erdei kedvezményeket!

 

 AZ AKTUÁLIS HELYZETKÉPÉRT KLIKK ide > > >

 

 
név:
e-mail: